Mesterséges intelligencia a pénzügyekben képzés az MNB munkatársai számára

Magyarországon úttörőként a Magyar Nemzeti Bank közel 100 munkavállalója végezte el a londoni székhelyű Centre for Finance Technology az Entrepreneurship (CFTE) „Mesterséges Intelligencia a pénzügyekben” elnevezésű E-learning képzését a Budapest Institute of Banking (BIB Zrt.) közreműködésével. A kurzus a világ vezető szakértői által segít megérteni, hogy miként formálja át a mesterséges intelligencia  a pénzügyi szektort, miközben széleskörű ismeretet nyújt a technológiáról és alkalmazhatóságáról. Ezáltal a pénzügyi szektorban dolgozóknak segít megszerezni azt a tudást, amivel a mesterséges intelligencia forradalom részesei lehetnek, és ami szervezeti és rendszerszinten nélkülözhetetlen a digitális átálláshoz és versenyképes bankrendszerhez.

2020. február 5-én került sor az online kurzust sikeresen elvégzett hallgatók okleveleinek átadására a Magyar Nemzeti Bankban, ahol Fábián Gergely, BIB Zrt. Vezérigazgatója elmondta: „A Magyar Nemzeti Bank elsők között van a világ jegybankjai között, ahol ilyen nagyszámú csoport végezte el a mesterséges intelligencia tanfolyamot, ami jól mutatja, hogy az MNB nemcsak beszél a digitalizációról és az ahhoz kapcsolódó oktatás fontosságáról, hanem példát is mutat!” Huy Nguyen Trieu, a CFTE társalapítója és igazgatója pedig beszédében kiemelte, hogy „Napjainkban a mesterséges intelligencia a pénzügyi szektor legfontosabb technológiája, a humán tőke pedig a legrelevánsabb mozgatórugója. Őszintén nagyra értékelem és elismerem a BIB és a Nemzeti Bank vezető szerepét abban, hogy megteremtse a lehetőséget a pénzügyi szakemberek számára a magyarországi pénzügyi ágazat fejlődése érdekében.”