Hallgatói beszámoló a folyamatos szakmai fejlődés jegyében

Hallgatói interjúnk legelső részét Tamással készítettük, aki a BIB fennállásának szinte kezdetétől, 2017 decemberétől mostanáig számos szakmai képzési programunk motivált résztvevője. Tamás pénzintézeti kapcsolattartóként dolgozik az MKB Bankban. Immár nyolcadik éve a Bank munkatársa, hitel back office területen kezdte pályafutását, azt követően a nagyvállalati területen belül a nem banki pénzügyi intézmények szakterületen tevékenykedett, és jelenleg másféle éve dolgozik a bankkapcsolatok és kötvénypiaci műveletek főosztályon.

Milyen vonalon találkoztál először, 2017-ben a BIB-bel? Hogyan jutottak el Hozzád híreink és képzési palettánk?

Az MNB-nél és BÉT-en dolgozó ismerőseimtől hallottam anno, hogy tervezik egy szakmai műhely és oktatási központ elindítását, és emiatt kerestem fel a honlapot, ahol azonnal találtam számomra érdekes és hasznos kurzusokat.

Mivel indulásunk óta visszatérő résztvevőnk vagy, végig követhetted oktatási központunk fejlődését, illetve megtapasztalhattad alkalmazkodó képességét például a jelenlegi pandémiás helyzethez is. Mi győzött meg Téged arról, hogy nálunk a legjobb helyen jársz szakmai tovább fejlődési lehetőségeidet illetően?

Nagyon meggyőző volt számomra az előadók névsora. Kiemelt tekintélyű és nagy tapasztalattal rendelkező oktatók, akikben végül nem is csalódtam. Ezt a színvonalat tartani tudta és tudja a BIB a jelen körülmények között is. Amennyiben képzési igény, kötelezettség merül fel, mondhatni, hogy automatikusan megnézem a BIB honlapját és aktuális képzési palettáját.

Nyilvánvaló, hogy széleskörű és átfogó tudásra kívánsz szert tenni, hiszen a szakterületek változatos körébe ástad bele magad képzéseink alkalmával. Mely programok voltak a legmeghatározóbbak Számodra? – gondolunk itt mind a személyes érdeklődési körödre mind a munkád megkönnyítését leginkább segítő képzésekre.

Mindegyik program nagyon emlékezetes volt számomra. Nagyon tetszett a Treasury testközelben kurzus, ahol bepillantást nyerhettünk a banki treasury-k életébe, és át is élhettük bizonyos mértékben azt, interaktív programok segítségével. A legmeghatározóbb viszont a Banki Stratégiai Tervezés programsorozat volt Nagy Márton akkori MNB alelnök úr vezetésével. Ezen egy számomra új látásszögből sikerült bepillantani a bankok működésébe. Bankvezetői felülnézetből vizsgáltuk meg a magyar bankrendszer előtt álló stratégiai kérdéseket. A résztvevők a magyar bankok stratégiai és kontrolling vezetői voltak, és kialakult egyfajta párbeszéd is előadók és résztvevők között.

Igen, Banki Stratégiai Tervezés című képzéssorozatunk legmeghatározóbb hozzáadott értéke az előadók személyén túl a személyes konzultáció és szimuláció, valamint a társasági kísérőprogram beépítettsége a programba. Idén is tervezzük a képzés elindítását, részben módosult tematikával, és annak figyelembevételével, hogy a program esszenciáját igazán a jelenléti/tantermi megvalósítással tudják kiaknázni résztvevőink.

Amellett, hogy folyamatosan visszatérek a BIB honlapjára és meghatározott időközönként tájékozódok az elérhető képzésekről, szívesen fogadom a hírleveleteket is, mert a mindig aktuális képzési kínálatról informáltok. Zárójeles megjegyzésként említeném, hogy banki mérlegelemzés, a bankok pénzügyi számlái és jelentései témakört átfogó képzésen nagyon szívesen részt vennék, ha indulna a jövőben, kérlek, erről értesítsetek, le ne maradjak róla! A trade finance-ról is szívesen hallgatnék előadásokat, megkönnyítené mindennapi munkámat a nemzetközi cégek kereskedésének finanszírozása témáját kifejtő kurzus is (ezen belül fizetési garancia, hitellevelek, akkreditív, okmányos meghitelezés, többek között).

Mely tudást, ismeretanyagot tudod leggyakrabban elővenni, napi szinten munkavégzésedbe integrálni?

Korábbi pozíciómban nagyvállalati területen tudtam hasznosítani a PSD2 és GDPR tanfolyamon szerzett ismereteket. Abban az évben került bevezetésre mindkét szabályozás, úgyhogy naprakész tudást szereztem a témában. Ez fontos volt az ügyfelekkel történő kommunikációnál is, illetve a kollégáim is engem kerestek, ha kérdésük merült fel a témával kapcsolatban.

A jelenlegi bankkapcsolati pozícióm részeként a treasury terület számára kötünk partner szerződéseket és mérjük vissza az ügyletkötéseket. Ehhez nagy segítség volt, hogy a treasury testközelben tanfolyam keretében mélyebben megismerhettem a banki treasury-n zajló folyamatokat.

Ezen kívül a befektetési kapcsolattartási tanfolyamon szerzett tudást közvetlenül tudom használni a kötvénykibocsátások során, ugyanis gyakorlati tanácsokat kaptunk a programon arra vonatkozóan, hogy mire kell figyelni kibocsátás során az egyes lépéseknél, illetve az alaptájékoztató elkészítésekor. Színvonalas tájékoztatást kaptunk az alapfolyamatról, a nyilvánosságra hozatal szabályairól, konzultációról, kommunikációs kritériumokról.”

Most, hogy át kellett térnünk az online streaming képzés megvalósításra, bizonyára összeveted meglátásaidat a tantermi/jelenléti képzési forma és előbbi kapcsán. Okozhat-e nehézséget Számodra a váltás? Hamar kiismered-e magad az online képzéskövetés technikai aspektusaiban?

Nem okozna különösebb nehézséget a váltás, nagyon egyszerűen kezelhető és átlátható lehet az online forma is, habár ilyen tanfolyamotokon még nem vettem részt. Ennek ellenére én a tantermi oktatást preferálom, ahol lehetőség van személyesen is megismerkedni az oktatókkal és résztvevőkkel, és kiépíteni szakmai kapcsolatokat. Az e-learning képzési megvalósítás is előnyös, mert visszanézhető és időkapacitáshoz igazítható a program elvégzése. Tavaly év végén előjelentkeztem egy neves képzésetekre, de végül úgy döntöttem, hogy megvárom a jelenléti programmegvalósítás elérhetővé válását, mert számomra tényleg nagyon fontos a személyes kontaktus. Ameddig ez nem megvalósítható, addig a képzések rögzítése és visszanézhetősége lehetne egy újabb opció.

Mint hiteles és tapasztalt résztvevőnk, mit üzennél azon kollégáink számára, akikkel kapcsolatba kerültél az évek során? Miben tudnánk tovább fejlődni?

Bátorítanám őket, az évek alatt megszerettem az oktatásszervezési területen dolgozó kollégáitokkal való előkészületeket és utólagos kapcsolattartást. A piacon hasznosnak bizonyuló képzési palettátokkal stabil szakmai fejlődési forrást biztosít a BIB, sokat lehet tanulni Nálatok, és a szakmai kapcsolati háló építésében is nagy szerepet játszanak a képzési események.

Ha a megvalósításra gondolsz, akkor hasznos és előremutató lenne, ha a jövőben rögzítésre kerülhetnének adott képzések előadásai, és később, például a képzést követőn még két hétig, csak a résztvevők számára elérhetőek lennének, hogy utólag még meg lehessen nézni, esetleg jegyzetelni. Ez szerintem résztvevői oldalon vonzó tényező lenne, legalábbis számomra biztosan.