Rendszeresen visszatérő hallgatónk mesél oktatási élményeiről I.

Hallgatói interjúsorozatunk vendége dr. Várszegi Sarolta volt, aki a BIB fennállásának szinte kezdetétől, 2018 márciusától mostanáig számos szakmai képzési programunk lelkes, motivált résztvevője. Sarolta tőkepiaci és vállalatfelvásárlási tranzakciókkal foglalkozó ügyvéd, az interjú készültekor még az EY Magyarország associate partnere, azonban a jövőben már önállóan szeretné 15 éves piaci tapasztalatát a vállalatok támogatására fordítani. Sarolta vezette az első szabályozott ingatlanbefektetési társaságként működni kívánó vállalat részvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsdére és nevéhez fűződnek az első Xtend tranzakciók is.

Milyen vonalon találkoztál először, 2018-ban a BIB-bel? Milyen képzési lehetőséget kerestél éppen akkor? Hogyan jutottak el, és jutnak el Hozzád azóta is híreink és aktuális képzési palettánk?

A befektetői kapcsolattartás alapjai kurzusotok volt az első, amin részt vettem. Még ügyvédjelöltként szereztem tőzsdei szakvizsgát, és az értékpapírok és a tőzsdei kibocsátások jogi szabályozása megmaradt az egyik fő érdeklődési területemnek. Nagyon szeretem ezt a jogterületet, de sajnos az egyetemen nem tantárgy és magyar szakirodalma sincsen igazán, így hiánypótlóak a tőkepiaci témájú kurzusaitok.

Nagyon pozitív élmény volt az első BIB kurzusom, színvonalas oktatás mellett, nem erőltetett, hanem kifejezetten szórakoztató ebédszünetek voltak kvízzel, koktél készítéssel. A képzéseiteket időről időre megnézem a honlapotokon és szoktam kapni hírleveleket is tőletek.

Az elmúlt évek alatt teljesített képzési programjainkból és szakmai múltadból merítve hiteles választ tudsz adni nekünk arról, hogy érdemes-e konzekvens módon, folyamatosan építkező jelleggel, adott betöltött pozíció által megkövetelt tudáson túl magunkba szívni kapcsolódó szakterületi ismereteket is? Te bizonyára ezt az utat vallod. Évről-évre tudatosan építed fel képzési tervedet szakmai szempontból, vagy emellett személyes érdeklődési terednek is engedsz, és beintegrálsz egyéb témákat is a képzési listádba?

Szeretek tanulni, mert az ismeretanyagon kívül mindig valamilyen más látásmóddal is gazdagodom és inspirálódok új ötletekre. Valóban tudatosan építkeztem a karrierem során, az alap egyetemi képzés után, felvettek a világ egyik legjobb egyetemének a jogi karára, ahol kereskedelmi és társasági jogi szakjogász képesítést szereztem és visszatérve Magyarországra a legjobb nemzetközi ügyvédi irodákban sajátíthattam el az M&A és tőkepiaci tranzakciók jogi hátterét. A napi munkavégzés és a gyakorlat megszerzése mellett, azonban hiszek az élethosszig tartó tanulásban, mindig folyamatosan képzem magam. Nagyon szerencsés vagyok, mert a szakmai terveimhez szükséges képzések egybeesnek a személyes érdeklődési területemmel. Szeretem a munkámat és ahhoz, hogy érezhető támogatást tudjak nyújtani az ügyfeleknek és ne teher legyen az, hogy be kell vonniuk jogászt a folyamataikba, hanem könnyebbség, ahhoz elengedhetetlen, hogy a szigorúan vett jogi végrehajtás mellett, legyen olyan üzleti rálátásom és gazdasági ismeretem, amellyel nem „jogászkodom” feleslegesen, hanem megoldom a problémáikat, segítek nekik. A BIB által kínált kurzusok pedig pontosan ezért hasznosak nekem. Nem elméleti eszmefuttatásokat, hanem kézzel fogható, gyakorlati ismereteket nyerek a képzéseken.

Ahol a személyes érdeklődés háttérbe szorulhat és a szakmai kötelezettség az, ami inkább motivál az az, hogy ügyvédként kötelező kreditpontos képzéseken részt vennem és limitált körből választhatok elismert képzést, amelyek nem feltétlenül relevánsak nekem. Szerencsére a BIB kurzusai között azért találtam olyanokat, amelyek érdekeltek is és kreditpontot is adtak. Nagyon jó lenne, ha tudnátok még növelni az ilyen képzéseitek számát.

A tavaly tavasszal indult pandémia a képzési szektort gyors és hatékony reagálásra, újragondolásra kényszerítette, emellett mi győzött meg Téged arról, hogy nálunk továbbra is a legjobb helyen jársz szakmai tovább fejlődési lehetőségeidet illetően?

Gyorsan és jól álltatok át az online oktatásra és az online keretek nem változtattak azon, hogy továbbra is szakmailag releváns kurzusokat kínáltok és ehhez igyekeztek mindig jó oktatókat felvonultatni. Sikerült elérnetek, hogy az új keretek nem rontottak a minőségen. Ehhez szívből gratulálok nektek.

Mely képzési programok voltak a legmeghatározóbbak Számodra?

Vállalatértékelés, Zöld Pénzügyek, IR.

Ezen belül mely tudást, ismeretanyagot tudod leggyakrabban elővenni, napi szinten munkavégzésedbe integrálni?

Az IR II. kurzus része volt a bennfentes információkat érintő szabályozás megismertetése a hallgatókkal, ezt napi szinten használom a munkám során. A témát az Felügyelet munkatársai ismertették, akik gyakorlati tapasztalatokat osztottak meg és lehetőség volt kérdezni is tőlük.

Hamar kiismered-e magad az online képzéskövetés technikai aspektusaiban? Hosszútávon melyik képzési formát preferálod? A tantermi/jelenléti és az online közvetítéssel megvalósított programoknak is megvan a maga előnye, pro és kontra. Melyik mellett tennéd le a voksokat?

A hosszabb témáknál, amelyeket több napos kurzus során lehet elsajátítani a jelenléti képzés szerintem jobb. A figyelem könnyebben fenntartható. A hallgatók arra az időre kilépnek a napi munkavégzésből és fókuszálnak. Online oktatásnál pedig sajnos az a tapasztalat, hogy megoszlik a figyelem a munka és a tanulás között. Kevésbé tudják az emberek ignorálni a bejövő e-maileket, telefonhívásokat. Nem tartható fenn a figyelem 6-8 órán keresztül még szünetekkel sem. Így a hosszabb kurzusokat szerintem érdemes lehet napi 3-4 órás etapokra osztani az online térben.

A rövid, pár órás előadásoknak viszont kifejezetten kedvez az online tér. Nem megy el idő a helyszínre utazással, és az még az az idő intervallum, amelyben a figyelem is fenntartható.

2019-ben végezted el Zöld Pénzügyek I. és II. kurzusainkat, amiket összevonva abban az évben a Magyar Nemzeti Bank minősített kurzusprogramként ismert el, ezáltal okleveles Zöld Pénzügyek Szakértő képesítést is szereztél. A II. etapon gondolom, a banki modult választottad, azon vettél részt. Mi adja a képzési program erősségét meglátásod szerint? Eléggé átfogó és ugyanakkor megfelelően specifikus képet tud-e nyújtani a szakterülettel érintetteknek? Működött-e Q&A, ki tudtad-e használni a személes kontaktus adta lehetőségeket hálózatépítés, vagy mélyebb szakmai párbeszédek útján?

Hiánypótló kurzusotok a Zöld Pénzügyek is és ezt még akkor indítottátok, amikor az ESG fogalom még ismeretlen volt. Ma már egyre többen tudják, hogy mit jelentenek az ESG befektetések, időközben volt már zöld kötvény kibocsátás, megjelent a BÉT ESG Útmutatója, az MNB ESG ajánlása a hitelintézeteknek. Szóval rövid idő alatt zajlott sok változás, amelynek nincs vége. Ez most egy gyorsan fejlődő új terület, ahol szükség van az aktualitások megismertetésére. Igyekszem követni a változásokat, de az ESG területen sajnos nem vagyok napra kész. Szerintem a gyorsan fejlődő témát érintő kurzusaitoknál lehet, hogy érdemes lenne a hallgatókat „egyben tartani” és időnként a kurzusok korábbi résztvevőinek rövid, egy-két órás ismeretfrissítő foglalkozásokat tartani.

2018-ban végezted el a Befektetői kapcsolattartás (IR) alapjai, illetve 2020. év végén az IR felsőfokon képzéseinket. Teljes képet kaptál-e most, hogy az alapokat követően a haladó program által nyújtott ismereteket is birtoklod (habár a célcsoport általánosságban eltérő a két programot illetően)?

Be kell vallanom, hogy nagyon tetszett mindkét kurzus, de ezek nekem inkább megerősítésként szolgáltak arra, hogy a tudásom napra kész. Ez számomra persze megnyugtató, mert az lett volna a kifejezetten rossz forgatókönyv, ha kapkodom a fejemet annyi az új információ. Szeretem a témát és jó volt ezt rendszerben, jól tagoltan meghallgatni olyan előadóktól, akikről tudom, hogy hozzáértő, remek szakemberek. Mivel személyesen részt vettem ezeken, jó szívvel merem ajánlani olyan jogászoknak, akiket érdekel a tőkepiac és szeretnék mélyíteni a tudásukat, de valamiért nincs annyi idejük, energiájuk, hogy a tőzsdei szakvizsga lépcsőit végig járják. Nekik nagyon jó alapot tudnak nyújtani ezek a kurzusok.

Szintén hasznos, ha a tőzsdei cégeknek nem csak a befektetői kapcsolattartói mennek el ezekre a tanfolyamokra, hanem a menedzsment tagjai is, vagy a kijelölt tanácsadói feladatokat ellátó cégek dolgozói is. Szélesebb ismeretanyagot kaphatnak a hallgatók, mint a szigorúan vett befektetői kapcsolattartás feladatai, és ezt lehet érdemes lenne a kurzus címében is jelezni, mert valójában egy nagyon jó tőkepiaci jogi összefoglaló programról van szó, amely érinti a tőzsdei bevezetés folyamatát, a bennfentes kereskedelem tilalmát, bennfentes információk elhatárolási kérdéseit is többek között.

Mint hiteles és tapasztalt résztvevőnk, mit üzennél azon kollégáink számára (oktatásszervezés, képzés koordináció), akikkel kapcsolatba kerültél az évek során? Miben tudnánk tovább fejlődni?

Csak ismételni tudom magamat, hogy színvonalas programokat kínáltok. A szervezés mindig nagyon gördülékenyen megy, időben kaptam meg minden tájékoztatást és anyagot, és az adott program szervezői kivétel nélkül kedvesek és készségesek voltak. Ügyvédként örülnék, ha minél több képzésetek lenne elismert, kreditpontot nyújtó oktatás. A jelenlegi kreditpontos és máshol elérhető képzések közül kevés olyan van, ami tényleg hasznos tud lenni a gazdasági életben tevékenykedő, vállalatokkal foglalkozó ügyvédeknek, így bőven lenne még hely és igény az általatok kínált képzésekre.

Van-e olyan konkrét képzés, amit idén terveznél elvégezni nálunk?

Kacérkodom, hogy elkezdeném a CEFA (EFFAS) – Befektetés-elemzői programot szeptemberben, mert adna egy struktúrát és mélyebb alapokat az eddig innen-onnan felszedett számviteli ismereteimhez, és jól illeszkedne folytatásként a nálatok korábban elvégzett vállalatértékelési kurzushoz is.