Edutainment: oktatás szórakoztatóan

A tanítás- és tanuláselmélet legutóbbi eredményei azt mutatják, hogy a tanulás folyamata akkor lesz igazán eredményes, ha a tudásszerzés időszaka könnyen visszaidézhető élménnyé válik.

Robert O. Brinkerhoff tanulmánya bebizonyította, hogy a hagyományos tréningek  (módszertan és környezet) a résztvevők 85 százalékánál nem eredményez fenntartható viselkedésváltozást. Ez azt jelenti, hogy 12 résztvevőből 10 feleslegesen vesz részt különböző képzéseken, mert a tréninget nem követi tartós eredmény.  A hagyományos oktatás szerkezetébe általában még nehezen illeszthető a kevés szabadidővel rendelkező felnőtt szakemberek hatékony képzése, de jó hír a HR-eseknek, hogy az „edutainment” eszköztár használata áttörés hozhat.

Az élményközpontú tanulás emberi működésünk természetes összetevőjére a kíváncsiságunkra épít. A drive nagyon erős késztetés, mely gyermekkorunktól elkísér bennünket. A tanulás folyamatában igen sok lehet a hátráltató tényező, a motivációhiánytól az érdektelenségen át több minden gátolhatja. Ha viszont az ismereteinket az élményközpontú tanítás problémamegoldó cselekvésbe tudja fordítani, akkor nyert ügyünk van. Ha a tanulási folyamat új ismeretei össze tudnak kapcsolódni egy megfelelő élménnyel, az nagyban segíti a tudás elmélyülését és későbbi felidézését.

A tevékenységközpontú tanulásszervezés a szakemberek szerint egy sajátos munkaforma, ami nem feltétlenül érinti a tananyag tartalmát, módszereinek alkalmazásával a legnehezebb tananyagok is feldolgozhatók. Az élvezetes tanulás eszköztára szerves része a BIB oktatási módszertanának. Valamennyi kurzusunkon használjuk: a befektetési világban küszöbön álló fogyasztóvédelmi szigorításokat például a csúcsgasztronómia hasonlóan erős kezű szabályrendszerével vontuk párhuzamba – Széll Tamás segítségével!